Négyszázmilliós forrásból újulhat meg Gyula három városrésze, Ajtósfalva, Máriafalva és Szentpálfalva.

Az északi városrész szociális rehabilitációja több területen biztosít változást az érintett területek jövőjét illetően, tudtuk meg a körzetek képviselőitől. Ajtósfalván például nyitott csapadékvíz elvezető árkot tesznek zárttá, és kialakítják a Dürer sétányt háromszáz méter hosszan, ami turisztikai és oktatási célokat is fog majd szolgálni.
Máriafalván az egyik legnagyobb beruházás a kerékpárút építése lesz, emellett az idősek otthona és az óvoda is megújul majd, de a temetők parkolóhelyeit is kialakítják, a műfüves pálya lerakása mellett.
A pályázat önereje hetven millió forint, a szerződés aláírására napokon belül sor kerülhet.
Tényleg nem jelent meg a kis Gör(g)ény(i). És a hitoktató sem volt ott. Biztos éppen forradamat gyártottak
Csoda, hogy a kiskeresetű ügyvédbojtár Görgényi nem tolta oda a képét.
Kovács mit keres ott? Ez jó kérdés.
És a másik két képviselő? Nekik sem sok közük van a nyertes pályázathoz.
Duma van, munka nincs. A lényeg, hogy a sajtó ott legyen.
Milyen érdekes, hogy régen a fidesz által kommunistázott hir6, most az egyik nagy nyalógépük.
Mi a fenét keres Kovács -Dobzse- Jóska a képen, semmi köze nincs az emlitett városrészekhez. Nyalunk VZH a fidesznek, nyalunk?
És nem fejlődik semmi!
Ez a szemét, aljas, mocskos kommunista kormány pénzt mert adni egy olyan városnak ahol baloldali a polgármester, de a képviselőtestület és a városvezetés (Gajda Róbert nyilatkozta) jobboldali.
Nem adnak ide semmi pénzt? Dehogynem. De akkor hogy is van ez? Azt mondjuk, hogy nem fejlődik semmi, de az átadón tündökölni akarunk mi? Hánynom kell a fidesztől. Jobbat érdemelünk tőlük.
|
Cikkek
|
|
| Legfrissebb | Népszerű |
| Legújabb | Vitatott |
|
Hozzászólások |
|